Könyvből vagy ösztönből
Egy születés heti programban olvastam a címet: Könyvből vagy ösztönből? - és rájöttem, mennyire aktuális kérdés is ez most nálunk. Azt szinte kapásból tudom válaszolni, hogy erre a kérdésre nincs "jó" válasz, és egészen biztos, hogy ami nekem bejön, az nem mindenkinek jön be, sőt, ami az én gyerekemhez recept, az nem biztos, hogy más gyerekéhez is recept. Azt kell hogy mondjam, én az ösztönből nevelés mellett állok, mivel nekem ez megy könnyen. Nincs idegzetem, időm és energiám könyveket olvasni (pláne, ha belegondolok, hogy esetleg "feleslegesen" olvasok el valamit :) ) és sajnos a két fiam mellett számos rövidke cikk is volt amit nem bírtam végigolvasni, mert valamelyik folyton ordított, hogy "Anyaaaa". Természetesen vannak nagyon jó könyvek, amik nagy segítséget jelenthetnek a szülőknek! (Jöhetnek a tippek kommentben! ;) ) Én összesen 3 könyvet olvastam el Marci 1-5 hónapos kora között; ezek: Ranschburg Jenő Szülők könyve; Ingeborg Stadelmann: A bába válaszol; Dr. William Sears: Éjszakai gondoskodás. Na, ezeket szívből ajánlom mindenkinek! :) (Egy könyv volt, ami nagyon különbözött az én nézeteimtől: Dr. Gál Éva - Dr. Kemény János: Aludj velem!) Azóta pedig főleg más anyukák tapasztalataira és tanácsaira támaszkodom, mivel legfőképpen a játszótéri szocializálódásunkon (nem csak a gyerekeké, hanem az enyém is!!!) keresztül tanulom a nevelés-leckét. Én amolyan empirikus módon szeretem megélni a dolgokat. :)
Saját példák
Most pár példát szeretnék ismertetni, hogy én hogyan csinálom (és persze egy percig sem állítom, hogy jól csinálom), egyszerűen csak így könnyebb nekem/nekünk. Szerencsére a férjemmel nagyon hasonló nézeteket vallunk nevelés-témában, és ez rettentően fontos a gyerekek szempontjából (is)!
5-6 hónapos kortól
- átrendeztük a lakást úgy, hogy a gyerek ne tegyen kárt magában, sem azokban a tárgyainkban amiket féltünk, pl. az alsó polcokon műanyag edények, gyerektányérok és poharak vannak
- eltettünk minden kábelt a lehető legelérhetetlenebb helyre
- felszereltük a tvt a falra - így nem kellett örökké rájuk szólni, hogy "Nem szabad!"
- én a játszótéren engedtem kúszni-mászni-lépegetni a féléveseimet is
- először csak pléden, aztán a homokban is
- kivettem őket a kocsiból akkor is, ha nem tudtak járni, hadd ismerkedjenek a természettel
(persze, amikor a nagyra is figyelni kellett, akkor vagy az apjuk vagy egy másik anyuka segített nekem kétfelé figyelni!)
6-12 hónapos kortól
- otthon volt járóka amibe betettem őket, ha olyasmit csináltam, ami közben nem tudtam rájuk figyelni
- engedtem felfedezni őket, persze csak olyasmit, ami nem volt rájuk veszélyes
- engedtem őket trutymákolni, pacsálni, összekoszolni magukat, majd megfürdettem őket
- engedtem őket egyedül enni
12-18 hónapos kortól
- itt kezdődtek az igazi "harcok", főleg, hogy a kisebbik fiam harapott
- sajnos ott kellett mellette állni és lesni, nehogy "támadjon", így is volt eset, hogy már késő volt
- tapasztalt anyuka barátnőim tanácsában bíztam, hogy majd leszokik erről a rossz szokásról, és valóban.
- kezelni pedig úgy kezeltem, hogy rászóltam, volt hogy rákiabáltam
- hajhúzásnál megmutattuk neki, hogy milyen érzés (megharapni nem haraptam meg :D )
- engedtem őket a játszótéren felmászni, leesni, a nagyobbaknak való dolgokat kipróbálni, nagyon ügyesek lettek
- engedtem nekik firkálni, kiborítani, kipróbálni
1,5-2 éves kortól
- hisztik: nagyobbik fiam rendszeresen csinálta azt 2 éves kora körül télen, hogy lefeküdt az utcán a földre, és egyszerűen nem kelt fel akár 10 percig sem
- erre a megoldás csak az volt, ha hagytam ott feküdni overálban arra a 10 percre, amíg magától fel nem kelt
- ha nem akartak jönni az utcán, és sietni kellett, elindultam, és úgy tettem, mint aki otthagyja őket - használt, pár méter után jöttek utánunk
- "büntetésnek" még a 4 évesnél is hatásos a másik szobába zárás, v. csak simán kiküldés (bocsánatot kér, és visszajöhet)
- határozottan kijelentettük, ha valamit nem volt szabad (pl. villanyt kapcsolgatni vagy kábelt rágni), és nem is engedtük akkor sem, ha üvöltöttek - előbb-utóbb abbahagyták
- engedtem, hogy a szájába vegyen olyan dolgokat, amik nem fulladásveszélyesek
- ha elvettek valakitől valamit, rávettem őket, hogy cseréljünk (=adjuk vissza a másiknak ami az övé) - ez általában nagyon bevált, türelem kell hozzá és szép, nyugodt hangvétel
- ha nem akarta odaadni a saját dolgát, én nem erőltettem, elvégre az az övé, mi sem adjuk oda idegeneknek a cuccainkat csak úgy :)
- ebben soha nem erőszakoskodtam, és nem mondtam, hogy irígy
- ha nem akartam, hogy valamivel játsszon, valami mással eltereltem a figyelmét
- csak akkor vettem el valamit erővel, ha veszélyes volt (pl. túl messzire mentek a fakarddal "harcolásban")
2-3 éves korban
- jó időben engedtem őket vizezni a játszótéren, nyilván olyan ruhában mentünk ilyen helyre, amit nem sajnáltam
- engedtem őket próbálkozni, tapasztalni, esni, megütni magukat - úgy érzem, ezáltal sokkal ügyesebbek és talpraesettebbek lesznek
3-4 éves korban
- általában úgy találtam, hogy nem érdemes beleszólni a 3-4 évesek vitájába, meg tudják oldani ők maguk, sokkal értelmesebben mint a felnőttek
- ha pl. nem kínált meg mást a saját nasijából, akkor megmagyaráztam, hogy akkor ő sem fogadhatja el a más kekszét pl., mert illik megkínálni másokat
- engedem neki kifesteni, szétszerelni (még ha fájt is a szívem a szétszerelt dolgokért) pl. LEGOt
Örök-érvényű szabályok (amiket felállítottam magamnak):
- Ne ítélkezzek mások fölött! (ez az egész - főleg játszótéri - ítélkezést most borzasztóan húsba-vágóan valósnak élem meg)
- Ha nem tetszik mások nevelési stílusa, nem kell feltétlenül barátkozni, így elkerüljük a konfliktust!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése