Újszülöttel az élet, avagy nagycsaládosék hétköznapjai

Hajnalban kelsz, csukott szemmel szoptatsz, majd ha a babus jóllakott, őt félkézben tartva kimész a konyhába. A másik félkezeddel valahogy elkészíted a kávédat (koffeinmentest vagy simát). Néha kifelejted belőle a vizet, néha a kávét. Jó esetben elkészül egy jó adag. Teszel bele tejet, berakod a mikróba. Rossz esetben még tej nélkül a bögrében hűl ki, vagy bent marad a mikróban. Jó esetben tudsz bele kortyolni melegen egyet vagy kettőt. A baba már a kezedben bekakil, úgy, hogy Te is olyan leszel - irány a fürdő. Rosszabb esetben 5 perccel azelőtt kakil be, hogy ki kell lépnetek az ajtón a naggyal/nagyokkal ha időben be akartok érni az oviba. Jó esetben csak kettőt kell öltöztetni, rosszabb esetben Te magad papucsban indulsz el az oviba. Jó esetben a legkisebb kibírja az otthon-ovi-otthon utat ordítás nélkül. Ekkor hatalmas megkönnyebbülő sóhajjal csukod be magatok mögött az ajtót. Kezdődik az otthoni parádé. Szoptatás, tízóraizás, játék, itt egy kaki, ott egy kaki. Ebédkészítés, ebédrendelés. Ha szerencséd van, jut a te gyomrodba is ebéd. Ha nem, a reggeli kávédat még talán felhörpintheted. Irány az ovi a nagyért. Ha szerencséd van, a kicsi/kicsik kibírják nagyobb üvöltés nélkül az otthon-ovi-otthon utat. Ha hazaértetek, következik a második felvonás. Vetkőzés, átöltözés otthoni ruhába, kaki-pisi-szoptatás, ne veszekedjetek; nem, most nem nézhetsz mesét, na jó, maradj csendben, mégis nézhetsz egy kicsit. Ruhacsere, altatás, nem alszik, feladom az egészet, játék-móka-kacagás. Rajzoljunk, fessünk, olyan lett a ruhám, vegyük le; Anya, a Berci összefirkálta a rajzomat. Ruhacsere, nyugtatás, korrigálás, nem hiszem el, már megint ordít. Amikor kéthetente egyszerre alszik mindenki a családban, az egy csepp mennyország. Ha betegek, az viszont a világ vége. Uzsonna, porszívózás, szoptatás, ne verekedjetek, ne vedd el tőle, add vissza neki, ha még egyszer eldobod felteszem a szekrény tetejére, pelenkázás, rendrakás, vacsorakészítés, Apjuk mikor jön már haza?!. Abban a pillanatban, ha leülsz, valakinek rögtön kell valami. Amint az egyik elhallgat, a másik kezd el sírni. De mégis valahogy kinő a harmadik kezed, hogy mindet meg tudd ölelni, valahogy a legtávolabbi szobába is elér a füled, hogy meghalld ha valakinek Rád van szüksége. Lejárt a mosás, úgy két órája. Rosszabb esetben már reggel óta áll. Hajtogatás, hogy legyen hova teregetni. Elolvasni egy cikket 12 óra, megírni egy papíralapú levelet 2 nap. Mit is akartam még? Elfelejtettem. Közben a forrót, a törékenyet magasra teszed, az elkészült vacsorát a belső gázrózsára tolod, elkapod a leeső bögrét, felitatod a kiborult vizet. Végre, itthon van Apjuk! Akkor én most szusszanok egy kicsit. Ó, a teregetés. Nem, szoptatnom kell, bocs. Közben orrot törölsz, könnyeket szárítasz, lelki sebeket gyógyítasz. Anya vagy és imádod, és nem adnád ezt az élményt semmiért sem. Este, vacsora, fürdetés és altatás után kiteregetsz.

Ó, és hogy a postásnak rendszerint nyitott pólóból kikandikáló szoptatós melltartóval nyitsz ajtót, ugyan már... :)