Óvodaválasztás szubjektíven - 2. kör

Egy másik bejegyzésemben már foglalkoztam a témával. Idén újra aktuális lett. A helyzet most sem könnyű. A saját példámon keresztül szeretném bemutatni, hogyan lehet megtalálni a jó óvodát a gyerekünknek.

Kiindulási pont:
- lehet bármilyen szépen felszerelt az óvoda
- lehet bármekkora az udvar
- lehet bármennyire modern a mosdó
- lehet bármekkora egy terem
- a lényeg, az elsődleges szempont az, hogy milyen az óvónő!!!
- és ami vele kapcsolatban az elsődleges, hogy a gyerek személyiségével passzoljon az óvónő személyisége, és csak másodlagos, hogy a szülőével!
(Azt értem ez alatt, hogy pl. lehet, hogy az anyuka nagyon szeret sokat beszélni és szívesen beszélget szintén sokat beszélő emberekkel, de lehet hogy a gyerekének teljesen más habitusú ember lesz a partnere mint óvónő.)

Nyílt napok
Nagyon fontos, hogy menjünk el a nyílt napra és jól nézzünk körül. Ha lehet, nézzünk meg minden lehetséges csoportot! Beszélgessünk minden óvónővel, ha lehet! Nagyon nagyok a különbségek, és minél többet látunk, annál könnyebben körvonalazódik, mit szeretnénk a gyerekünknek. A mi kerületünkben mostanában vannak a nyílt napok, de ez lehet kerület/óvoda-függő. Első gyermeknek ha óvodát keresünk, érdemes az összes óvodát megnézni. A többedik gyereknél már logisztikai szempontok is bekerülnek a képbe, könnyebb egy intézménybe járatni a testvéreket.

Mi a célunk?
Természetesen az, hogy a gyerekünk érezze jól magát. Úgy fogja magát jól érezni, ha szeretve van, és biztonságban érzi magát. Ezt pedig az óvónők fogják nyújtani neki! Elsősorban arra érdemes koncentrálni, hogy Ő olyan legyen amilyet mi akarunk a gyerekünknek. És csak ezután jön az, hogy mekkora az udvar, milyen külön foglalkozások vannak, mi a házirend, mennyit lehet hiányozni stb.

Szubjektív: én azt a taktikát választottam, hogy megfogalmaztam a félelmeimet, szembenéztem velük, és ezeket szem előtt tartva kérdezősködtem az óvónőknél.

1) Marci fiam nagyon érzékeny kisfiú a mai napig. 3,5 évesen azonban még simán csinált olyasmit amit nem volt szabad, pl. játszótéren verekedett. Tudtam, hogy ha majd az oviban verekszik, de nagyon szigorúak vele vagy rákiabálnak, akkor összeomlik. Olyan óvónénit kerestem, aki szelíd, halk, határozott, következetes. Nagyon sok óvónővel beszélgettem, 4 óvoda minden potenciális csoportjából. Egyetlen olyan páros volt, akikkel beszélgetve úgy éreztem, hogy az ő kezükbe másnap odaadnám a gyerekemet.
Hogy ezt honnan tudtam? Elsősorban megérzés. Másodsorban pedig a válaszokból.
Pl. azt kérdeztem, milyen módszerekkel büntetnek? Valaki azonnal elkezdte sorolni a módszereket: először rászólnak, aztán kivonják a játékból, aztán sarokba áll stb. Az álomóvónénik egymásra néztek és azt mondták, nem nagyon szoktak büntetni. Ahhoz nagyon nagy rosszaságot kell csinálni a gyereknek. Akkor is inkább megbeszélik. Soha nem felejtem el ezt a beszélgetést. A végén úgy búcsúzott tőlem az egyik óvónéni, hogy "szeretettel várjuk Marcit!". Egy szófordulat, de benne volt a keresett szó, és reflexből, szívből jött! Itt el is döntöttem, hova adom a gyerekemet.
2) Berci fiam nagyon impulzív, és nem tagadom, vannak problémák is vele: harap, verekszik. Mindezt akkor ha betörnek az aurájába, belemásznak az arcába. Ha békén hagyják, kenyérre lehet kenni. Nyilván tisztában vagyok vele, hogy ez egy speciális helyzet, és hogy a gyerekek 80%-a nem ilyen, de nekem ezzel a helyzettel kell megbirkóznom. Így azt a megoldást választottam, hogy minden óvónőt arról kérdeztem, hogyan kezeli ha egy gyerek harap. Az ember elsőre zsigeri választ ad. Ez számomra nagyon döntő volt most is, csak úgy mint Marcinál. Ilyen válaszokat kaptam:
"Betörjük.", "Leszoktatjuk róla.", "Ez ADHD gyanús, ki kéne vizsgáltatni mire jön óvodába.", "Szeretjük az ilyen gyerekeket." - nem szarkasztikusan, őszintén ez volt a zsigeri válasz! Mikor elmondtam, milyen helyzetek eredményezik a harapást vagy verekedést, szinte mindenki úgy állt a dologhoz, hogy a gyereket kell megváltoztatni. Egyetlen óvónő volt, aki abból indult ki, hogy ez az adott szituáció, ehhez kell alkalmazkodni, majd megoldani: "elmagyarázzuk a többi gyereknek, hogy ő most nem szeretne veletek játszani". Végre egyszer, egyetlen egyszer nem az én gyerekemet akarták megváltoztatni, hanem segíteni neki abban, hogy beilleszkedjen. Figyelembe vették Őt, a személyiségét. Annak, ha a közösséget közelítjük (vagy Berci esetében picit távolítjuk) a problémás gyerekhez/gyerektől, ennek eredményeképpen fog megszűnni a probléma is! Köszönöm, hogy a következő álomóvónéni-jelöltem ezt felismerte; nagyon nagyok a reményeim! Köszönöm, hogy volt egy ilyen! Éppen csak egy, aki el is döntötte a kérdést. Köszönöm!
(folyt.köv. szeptemberben)

P.S.: Azt fontosnak tartom megjegyezni, hogy ami az én gyerekemnek jó, az nem biztos, hogy a másik gyerekének is a legjobb. Érezni kell, hogy a Te gyerekednek mi/ki a legjobb! És ami az egyik gyerekednek a legjobb, nem biztos, hogy a másik gyerekednek is a legjobb.