Kistestvér született

Egy nappal ezután a bejegyzés után megszületett Lóránt fiúnk, aki a harmadik a sorban: Márton (4,5) és Bertalan (2,5) után. Korábban már írtam a testvér-féltékenységről itt. Nagyon kíváncsi voltam, vajon a második gyermek is lesz-e féltékeny és milyen mértékben, valamint hogy az első, aki már túlesett a testvér-születés tűzkeresztségén, lesz-e féltékeny és milyen mértékben. Különösen kíváncsi voltam, melyikükből mit hoz majd ki Lóci születése: mik lesznek a pozitív és negatív következmények, hatások. :)

Baski photography

 A helyzet, amibe Lóci beleszületett:
- 2 egymással folyton rivalizáló báty
- 2 teljesen különböző karakter, ahol már viszonylag le vannak osztva a szerepek
- Berci, aki éppen a nagyon vad korszakát élte: dobálta a játékait, sokat verekedett és nem nagyon volt hajlandó beszélni
- Marci, aki óhatatlanul megkapta a nagyfiú szerepét, akitől szinte mindig "felnőtt" viselkedést várt a környezete
- Berci, aki 4 hónappal azelőtt hagyta abba a szopizást
- Marci, aki 1 éve kezdte az ovit
- a tesók, akiket nyáron kitettünk a franciaágyból a gyerekszobába, saját ágyba

A kérdések, amik bennem felmerültek:
- vajon Berci fogja-e bántani a kisbabát?
- vajon fog-e továbbra is dobálózni, verekedni?
- vajon Marci oviba-járáshoz való kedve változik-e?
- vajon visszakérezkednek-e a mi ágyunkba a nagyok?
- vajon Berci még kevésbé lesz-e hajlandó beszélni?
- vajon Marci féltékenységét észrevesszük-e időben?

Azt kell hogy mondjam, hogy minden sokkal felülmúlta a várakozásainkat és a lehető legpozitívabb irányban. Nekem a védőnőm mondta, hogy a hormonok, a nagy pocakom, a türelmetlenségem a várandósság alatt nagyon nagy hatással volt Bercire és amint ez az állapot megváltozik, sokkal jobb lesz a helyzet - és valóban! Marcit szerencsére  nem viselte meg olyan nagyon ez az egész, mint az öccsét.

Szülés előtti nap
A történet úgy kezdődött, hogy a szülés előtti éjszaka valamiért mindkét gyerek átjött a nagyágyba, így összebújva, nyugodtan aludtak/aludtunk mindannyian. Hajnali 04:23-kor ahogy megfordultam egyik oldalamról a másikra, éreztem, hogy elfolyt a magzatvíz. Szerencsére a gyerekek semmit nem vettek észre a történtekből, nem ébredtek fel a készülődésre, motoszkálásra. Marcit (Bercivel együtt) a szüleim vitték el az oviba a megszokottnál korábban, mert kirándulni mentek az ovis csoporttal, így még odafelé menet megtudták, hogy 07:03-kor megszületett a kistestvérük. Marci ujjongva, ugrálva újságolta az óvónéniknek a nagy hírt. Szerintem ennél simábban semmi nem mehetett volna: a szülés előtti történések a legkevésbé borították fel a nagyok lelki nyugalmát.

A kórházban
Én kifejezetten ragaszkodtam ahhoz, hogy a család behozza a gyerekeket a kórházba látogatni! Délután be is jöttek mindannyian. Azért szerettem volna ezt mindenképpen, hogy lássák hogy megvagyok, hol vagyok; hogy az hogy Lóci megszületett azt jelenti, hogy már nincs többé a pocakomban; hogy lássák, hogy ki is lett abból a nagy pocakból; érezzék, hogy meg tudom őket újra ölelni úgy hogy hozzám tudnak bújni teljesen...

A reakciók érdekesek voltak. Berci amint meglátott, annyit kérdezett, hogy "Baba?" és felhúzta a hálóingemet és benézett alá. Mutattam neki, hogy a baba már nincs ott, kint van és megnézte az ablakon keresztül a kis kocsiban fekvő öccsét. Azt hiszem, ekkor megnyugodott. Marci nem mondott semmit. Mikor kicsi volt, a hajammal aludt, most is a hajam nyújtott neki biztonságot. :) Berci ezek után pont úgy viselkedett, mint anno Marci: nem foglalkozott velem többet, csak rohangált körbe-körbe a kórház folyosóján, úgyhogy hamarosan haza is indultak. Ezután már csak egyszer jöttek be látogatóba a férjem szüleivel együtt. Marci csak mosolygott, és azt mondta örül Lócinak.

Otthon
Hazaérkezéskor a férjem kérdezte, ki menjen be előbb az ajtón: ő a babával, vagy én. Mondtam, hogy én, hadd örüljenek hogy visszakapják az anyjukat. Erre amint beléptem, Berci morogva hozzám vágott minden keze ügyébe kerülő tárgyat, de a babát nagy érdeklődéssel fogadta és "Baba puszi" csatakiáltással rontott oda hozzá. :) Ez azóta is így van, egy kis gyengédséggel fűszerezve. Szerencsére úgy tűnt, a kezükbe adhatjuk Lócit, nagyon vigyáztak rá. Természetesen mindig ott kell lenni mellettük amikor megközelítik a babát, de azóta is szépen bánnak vele. Ezt is nagyon fontosnak tartom (csakúgy mint a kórházi látogatást), hogy legyen köztük testi kontaktus, legyenek mindig egy légtérben - ezzel is erősítve az összetartozást.

Marci
Marci felvette a még komolyabb és felelősségteljesebb nagy tesó szerepét, már néha túlzottan puha puszikat nyom Lóci fejére. Felénk irányul inkább a féltékenysége. Mi kapjuk az arcba lyukat fúró puszikat, a fojtó öleléseket. Az a feszültség ami a Lócit gyengéden megölelést szüli, ott ereszt ki, hogy minket már bátrabban, vadabbul szerethet. Marci megérti, hogy amikor szoptatok, altatok, babát nyugtatok, hozzá nem tudok azonnal szaladni. Ezért az Apja az, aki felé nyit: mindent az Apja kell hogy csináljon: legózzon vele, altassa, bunyózzanak. Az ovit még jobban szereti, hétvégén is menni akar - ennek valószínűleg az az oka, hogy érzi, ott több figyelem jut rá most, mint itthon. Igyekszünk nagyon odafigyelni arra, hogy megkapja a maximális figyelmet, hogy amennyire lehet, tudjunk vele kettesben eltöltött időt kiszorítani, hogy észre vegyük mikor kell őt nagyon óvatosan kezelni és nem leszidni. Mikor szól nekünk a dühe, mikor a helyzetnek, mikor mi vált ki belőle feszültséget.

Berci
Bercivel mintha csoda történt volna. Lóci most 7 hetes, és azóta Berci mondatokban beszél, sokat finomodott, már nem kell rettegnem, hogy a játszótéren megint megver valakit. A babákért rajong, akár élő babát lát a játszótéren, akár babát ábrázoló képet lát könyvben, mesében. Úgy látszik, megnyílt a szelep, és a feszültség kijött belőle. Ő sokkal anyásabb lett, nekem kell altatnom, csak én vigasztalhatom meg, törölhetem meg a szemét, orrát. Az Apjáért verseng, ha ő éppen Marcival játszik, de egyébként az ő kapcsolatuk nem borult meg. Lócihoz való viszonyában, persze, nála is tapasztaljuk az összeszorított fogakkal puszilást, a levegőbe markolt simogatást, az egyre erősebben ölelést. De ezeket mind természetes reakcióknak fogjuk fel, és örülünk neki, hogy látható jelek és nem kell attól félnünk, hogy befelé frusztrálódik a gyerekünk.

Lóci
Lóci, a nevető és boldog harmadik egyelőre csak bezsebeli az sok szeretetet, ölelést és puszihegyeket, amivel a nagyok elhalmozzák. Imádattal néz fel a bátyjaira és már mosolyog is rájuk!:)

Azt tapasztaljuk, hogy mindkét nagynak óriási szüksége van arra, hogy csak ők legyenek külön-külön a figyelem középpontjában, csak velük foglalkozzunk. Az sem mindegy ilyenkor, hogy melyikünktől vár figyelmet, szeretetet. Úgy látjuk, hogy kellő minőségi idővel, odafigyeléssel, megértéssel és szeretgetéssel minden szép egyensúlyba hozható. Természetesen ezt nagyon nehéz nap mint nap, percről percre megvalósítani, de nagyon igyekszünk.